Jelenlegi hely

fiú csapat tábor 2012

 

fiú csapat tábor a keresztény férfi öntudatért

   Jelentkezni: itt

A ferences szerzetes testvérek fiúcsapat tábort szerveznek 16-35 év közötti fiúknak, fiatalembereknek. A szeptember 3-6. között sorra kerülő tábor helyszíne Körösbánya (Baia de Criș), amely Dévától 45 kilométerre fekszik.

Rendezvényünk fő célja, hogy Assisi Szent Ferenc evangéliumi egyszerűségéből kiindulva közös tevékenységeink – barkácsolás, túrázás, beszélgetés, a közös imádkozások és étkezések – során a tábor résztvevőivel együtt megérteni, hogy miben áll a hiteles keresztény férfi öntudat, s hogy azt majd miként tudjuk fejleszteni, alakítani magunkban, ha visszatérünk otthonaikba.

A jelentkezés díjtalan, a szállás ingyenes. Az étkezést úgy oldjuk meg, hogy közösen fogyasztjuk el azt, amit magunkkal viszünk.

Ha látsz fantáziát ebben a különleges táborban, és te is szívesen részt vennél rajta, augusztus 27-ig jelentkezz az alábbi címen:

Mănăstirea Franciscană (Ferences Kolostor)

Fr. Pantea Tibor OFM

400 112 Cluj-Napoca

Str. Emile Zola. 4

Tel. 0264-594-377, 0746774701

e-mail: frtibi@gmail.com

 

Tájékozódni az alábbi linken is lehet:

http://ofm.ro/eferi/taxonomy/term/14

 

Eddigi vélemények a fiúcsapatról és táborairól:

„A fiúcsapat tagjai azon dolgoznak, hogy férfivá váljanak!”

„A fiúcsapat olyan, mint egy baráti társaság, ugyanakkor ennél több: keresztény férfiak csoportja, akik barkácsolnak, munkálkodnak, beszélgetnek, hülyéskednek, sokat nevetnek, és egyszerűen jól érzik magukat. Egy személy köti össze őket, a legjobb barát: Jézus Krisztus.”

„Számomra a fiúcsapat vallás, szórakozás, jókedv, barkácsolás és beszélgetés egysége, amely mindannyiunk számára segítséget nyújt a mindennapok nehézségeiben.”

 

Fr. Pantea Tibor OFM

Kolozsvár

Sajat címkek: 

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer