Jelenlegi hely

Visszapillantás a Szent Három Napra!

    Puszta kíváncsiság, no meg az a vágy vezetett el a Szent Három Napra a kolozsvári ferences kolostor falai közé, hogy testem-lelkem megnyugodjék, és meghitt csendességben tudjak ráhangolódni a nagyhéti eseményekre és a közelgő Húsvét ünnepére. Már "bevonulás" előtt éreztem, hogy nagyon jó lesz ez a 3 nap, remek alkalmat ad kissé másképp felkészülni az Ünnepre, mint az eddigi években.... és valóban így lett: a külvilági történésekről lekapcsolva sokkal mélyebbreható volt a felkészülés - úgy gondolom, mindannyiunknak.

 

Bár szabadidőben nem bővelkedtünk, hisz a program eléggé intenzív volt, az első percektől kezdve azt éreztem, hogy egy nagyon kellemes, meghitt, és lazító légkör járja át a falakat, kellőképp megszelídítve a dús program ritmusát. Ebben a légkörben mindent jól esett tenni, még ministrálni is, amitől mindig húzódoztam. Igazi élmény volt, amikor Nagycsütörtök este Tibor testvér megmosta 12-őnk lábát (meleg vízzel :p, annak ellenére, hogy gondolatban mind hideg vízre készültünk fel), vagy amikor a misén elején fortissimóban tört fel a "Gloria in excelsis Deo"... Ehhez az is hozzátartozik, hogy előtte magyarázatot kaptunk, mi miért is történik és mit jelenthet a liturgiában.

Nem lehet kihagyni a felsorolásból a gyulafehérvári olajszentelő-misét sem, melyre meglepetésszerűen vittek el minket Szabolcs és Tibor testvér, de azt hiszem, a Szent Három Nap igazi arculata az elcsendesedésben és a személyes elmélkedésekben teljesedett ki. Ezek során ki-ki másfelé vonult el és próbálta minél teljesebben "megoldani a házi feladatot". Nekem a Karolina-tér egyik napsütötte padja vált szimpatikussá, ahol a külső zajok zsongásában remekül el tudtam csendesedni és megnézegetni többek közt azt a házit is, hogy mennyire tudom én megélni tanítvány-szerepemet... most épp ennyire, hogy mindezt elmeséltem... Még egy nagy köszönet Tibor és Szabolcs testvéreknek ezért a három meghitt napért.

                                                                                                                                 Fekete Gábor

Sajat címkek: 

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer