Jelenlegi hely

Téli Találkozó - beszámolók

Én is örülök, hogy részt vehettem a Téli Találkozó második felén. Mi a vonaton hazafelé néhányan 'kiértékeltük' a hétvégét és megtartottuk az élménybeszámolót. Jó volt hallani, hogy nagy részének a családlátogatás volt a legszebb mozzanat a találkozón. Én mivel nem voltam még ott akkor, erről az élményről lemaradtam, de annál jobban örülök, hogy részt vehettem a délutáni élménymegosztáson, amelyet a családosok, idősebbek tartottak. A Magda néni „jegygyűrű és csók” összetartozása gondolkodtatott el, hogy milyen felbecsülhetetlen értékek vagyunk egymás számára, megpecsételjük egymás életét.

 

 

Ami számomra még nagyon jó élményt nyújtott, az a szombat/vasárnap éjszakai olvasmányos imaóra.

Ugyancsak Magda néni mondta útravalóul, hogy „ajándékozzátok meg egymást szép percekkel” ...azt hiszem ez történt a hétvégén is, rengeteg szép pillanat: találkozási lehetőség az Istennel, és sok értékes emberrel.

 


 

Nagy örömmel szólunk, hogy mi is hazaértünk, nem most csak épp most sikerül írjak! Egy párat csúszkáltunk az úton mert hogy Székelyföldön azért még keményen hózik. De nagy sajnálkozva mindhárman betértünk a kis hajlékunkba! Nekünk szuperül telt a hétvége. Személy szerint sajnálom hogy nem tudtunk minden programon részt venni, de azért próbálkoztunk! Konkrétan azt is sajnálom, hogy a zenénk nem túlzottan keltette fel az emberek érdeklődését, de próbáltuk ezt a bulival kompenzálni; remélem, hogy mindenki jól érezte magát! A legközelebbi visz'lát! Üdv' mindenkinek: örülök hogy veletek lehettünk!

 


  

Sziasztok!

Én is szeretném megköszönni mindenkinek, hogy ott volt, ott lehettem és annyit tanulhattam tőletek Ezért is élnék a Károly által említett idézettel „Szeressük egymást gyerekek HISZ MINDEN PERCÉRT KÁR” ,mert :

„A szeretett láng, mely melegít,

fény,mely világit,

mágnes ,mely vonz,

illat, mely felüdít,

pohár, mely felvidít

hegy, mely meg nem rendül,

s mosoly, mely napvilágra hoz elrejtett dolgokat.”

Befejezésül annyit még mondanák: Köszönöm hogy vagytok!

 


 

Idén már harmadjára voltam téli találkozón, de még sosem bántam meg...és elhatároztam, hogy nyáron a Ferizára is megyek:)

 

Örülök, hogy vagytok...és köszönök mindent!

 

 


 

Nekem is nagyon jól telt a találkozón, nagyon örvendek, hogy részt vehettem immár másodjára. Sok szép élményben volt részem, jó volt meglátogatni a családokat és meghallgatni mindazt amit megosztottak velünk. Sokat gazdagodtam és erősödtem a közös imák és szentmisék által, leginkább az éjjeli imaóra által, mely egy csúcspont volt számomra a találkozón. Jó volt, ne csak együtt imádkozni, hanem együtt farsangozni és beszélgetni is. Köszönöm az együtt töltött időt!

  

 


Sziasztok! A Téli Találkozó nagyon jó élmény volt, főleg a családlátogatás, illetve a buli és az utána levő Olvasmányos Imaóra.:) S a legnagyobb kár az, hogy el kellett jönni.:)

 

Sajat címkek: 

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer