Jelenlegi hely

Téli Találkozó - 2010 - Előzetes

 

Az Úr adjon nektek békességet!
 
Ta-ta-ta-tammmm …. most, hogy már az érdegélők (= akik útban vannak az érettség felé ;-)) … megtették az első, de biztos lépéseket, a vizsgázók … kipihenték a vakáció fáradalmait, a pótvizsgázók … na szóval nem ragozom:
 
Közhírré tétetik (egy kicsit nagyobb határozottsággal, mint a múltkor):
 
  • az idei Téli Találkozó Désen kerül megrendezésre
  • időpont: 2010. március 5-7. (pontosabban péntek este 18,00-tól vasárnap ebéd utánig)
  • jelentkezési határidő: 2010. március 1., 23,59 óra
    • jelentkezni lehet a www.ofm.ro/eferi honlapon, vagy
    • a frszabolcs (kukac) gmail (pont) com e-mail címen,
    • esetleg a 0748 193371 telefonszámon (akár SMS-ben ugyanezen a számon)
 
A programban: számítunk arra, hogy lesz egy kis közös ima, közös szentmisék, beszélgetés, kikapcsolódás … (mivel már jól benne vagyunk a böjtben, azért nem valószínű, hogy lesz buli, de majd csak próbáljuk valahogy kitölteni a helyét ;-))
 
A találkozó témáját – a nyári eseményekre való nosztalgiázás mellett – a Katolikus Egyházban az idénre meghirdetett „Papok éve” témakörből merítenénk. Szeretnénk őszintén közelíteni ehhez a kérdéshez, s oly módon, hogy titeket is érdekeljen (ne csak magunkat szórakoztassuk ;-)) … no meg mindnyájan tanuljunk is belőle, úgyhogy szívesen veszünk, várunk bármilyen ötletet, javaslatot, kérdést … amit szerintetek kár volna kihagyni ebben a témában (ezeket a fent említett módon lehet eljuttatni hozzánk: tehát akár hozzászólás formájában a honlapon, akár e-mailban, akár SMS stb.).
 
A találkozóval kapcsolatos részletekkel majd később még jelentkezünk (elöljáróban annyit, hogy a szállás meglesz, de hálózsákra szükség lesz; kaja is valamennyi lesz, de … majd mindenképpen neked is hoznod kell valamit, pénzre … az utazáson kívül, nem feltétlenül lesz szükség)
 
Ha valami kérdés van, akkor majd igyekszünk arra is válaszolni … de addig is …
 
Pax et bonum!
 
 
 
 
 

 

Sajat címkek: 

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer